VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


IVÁNFI Ede, Jancsik Béla
( Somorja, 1821. április 21. - Mosonmagyaróvár, 1900. január 28. )

piarista szerzetes, író

1837-től a kegyesrend tagja, 1846-ban pappá szentelték. Tanárkodott Budapesten és az ország több nagyvárosában. Két ízben (1863–1866 és 1870–1872) Veszprémben is tanított. Később igazgató volt Sátoraljaújhelyen. Élete utolsó szakaszában, 1879 és 1891 között Mosonmagyaróváron tanított, nyugállományba vonulása után ott élt. 1871-ben Veszprémben, 1874-ben Sátoraljaújhelyen próbálkozott múzeumi egyesület alapításával. Ő tekinthető tehát a veszprémi múzeum szellemi atyjának. Főként történelemmel és történelmi segédtudományokkal foglalkozott. Behatóan tanulmányozta Budapest, Bécs, Graz, Salzburg, Trieszt, Velence, München, Regensburg és Prága gyűjteményeit, beutazta a történelmi Magyarország minden vármegyéjét, járt a környező országokban. Értékes érem- és pénzgyűjteménye volt. Számos történeti tárgyú dolgozata jelent meg. Tanulmányai főként a Századok, a Győri Történelmi és Régészeti Füzetek, valamint az Archeológiai Értesítő c. folyóiratokban jelentek meg. A Vasárnapi Újságban a veszprémi Gizella-kápolnát ismertette. Sírja Mosonmagyaróváron, az Óvári temetőben.
  M.: A Magyar Birodalom vagy Magyarország s Részeinek címerei. Pest, 1869. – Dunántúli tájrajzok. Pest, 1863. – Csallóköz és egy kis böngészet Somorja levéltárában. – A magyar birodalom címerei és színei. Pest, 1873. – Titel mint prépostság, káptalani hiteleshely és vár. Temesvár, 1877.
  I.: SZÜTS Ferenc: ~ 1821–1900. = Magyar piaristák a XIX. és XX. században. Bp., 1942.– MPRTN – Sziklay. – ÚMÉL III. köt. – Varga.